Máté Péter a 20. századi magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja, énekes, zongoraművész, hangszerelő és zeneszerző volt, akinek munkássága a magyar nemzeti kulturális örökség részévé vált. Rövid, de rendkívül intenzív pályafutása során több mint 150 dalt alkotott, amelyek közül sok évtizedekkel a halála után is töretlen népszerűségnek örvend. Mély, érzelemdús vokálja és kifejező dallamai generációk számára tették hangját felismerhetővé és szerethetővé, hozzájárulása a magyar esztrádművészethez pedig a mai napig egyedülállónak számít. Bővebben a budapest-trend oldalán. Далее на budapest-trend.
Gyermekkor és az első lépések a zenében
Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten, és szerény körülmények között nőtt fel. Családja — szülei, bátyja, Pál és nagymamája — a Krisztina körúton lakott egy szűkös lakásban. A nehézségek ellenére ebben a házban vette kezdetét a magyar könnyűzene egyik legfényesebb csillagának története.
Sorsfordító szerepet játszott korai fejlődésében egy véletlen szomszédság: az alattuk lévő emeleten lakott egy zongoratanárnő, aki elsőként figyelt fel a fiú zenei képességeire. Ő kezdte tanítani a gyermeket, majd később ragaszkodott hozzá, hogy vegyék fel a zeneiskolába. Bár a szabályok szerint első osztályosokat általában nem vettek fel, Péterrel kivételt tettek — annyira nyilvánvaló volt a tehetsége és az abszolút hallása. Tanárai „kis Gershwinnek” nevezték, hangsúlyozva a fiú ritka zenei érzékét és természetes adottságait.
Ezzel szemben szülei óvatossággal kezelték rajongását, és megpróbálták megvédeni érzelmileg túlságosan érzékeny fiukat a művészvilágtól. Úgy remélték, hogy gyakorlatiasabb szakmát választ, és mérnök lesz, mint a bátyja.
A családi aggodalmak ellenére a zene fokozatosan az élete központi elemévé vált. 1965-ben Máté Péter a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. Ugyanebben az évben megalapította első kísérőzenekarát, a „Máté” együttest, amely később a „Főnix” nevet kapta. Tagjai Mihály János (basszusgitár), Hantó Ferenc (szólógitár), Csom Attila (billentyűs hangszerek) és Csuri László (ütőhangszerek) voltak.
A középiskola után Péter felvételt nyert a Külkereskedelmi Főiskolára, azonban a zene egyre nagyobb helyet követelt az életében. Hamar felfigyeltek rá a profi zenészek is. Bergendy István például meghívta fellépni a Budai Ifjúsági Parkba, amely akkoriban a fiatal előadók egyik legfontosabb színhelye volt.
Mellesleg nem kevésbé érdekes az autodidakta zeneszerző, Seress Rezső élettörténete is.
A karrier kezdete és az út a népszerűség felé
Máté Péter professzionális zenei karrierjének első komoly lépései az 1960-as évek végére tehetők, amikor tehetsége már túllépett a diákfellépések és helyi koncertek keretein. 1967-ben készült el első rádiófelvétele: az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már” című dalokat a legendás Illés-együttessel közösen rögzítette.
Hamarosan Máté Péter neve az országhatáron túl is ismertté vált. Szocsiban egy nagyszabású fesztiválon a „Negro pianista” című dallal első helyezést ért el, magát az előadót pedig a legjobb férfi szólistának választották. Ez a siker megszilárdította hírnevét mint a magyar esztrád egyik legígéretesebb és legkarizmatikusabb előadója.
Ezekben az években saját zenekarával rendszeresen fellépett a Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi kollégiumában. Ezek a koncertek váratlanul olyan népszerűvé váltak a hallgatók körében, hogy 1968-ban megnyílt a „Máté-klub”.
Az igazi áttörés az 1970-es évek elején következett be. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dal első helyezést ért el a „Made in Hungary” táncdalfesztiválon, így Máté Péter az ország egyik legismertebb előadójává vált. Ebben az időszakban az Express együttessel is fellépett, akikkel Magyarországot képviselték nemzetközi versenyeken, többek között a drezdai dalfesztiválon, ahol a kollektíva fődíjat nyert.
1976-ban Máté Pétert meghívták az írországi Castlebar Song Contest-re, ahol kizárólag új szerzeményekkel lehetett indulni. Ott a „Tárd ki karjaidat” című dallal a harmadik helyet szerezte meg.
Péter művészi pályafutásában különleges szerepet játszottak a saját szerzemények. Barátja és alkotótársa, S. Nagy István visszaemlékezése szerint egy hazaút során egy nagy amerikai kiadó, az RCA Records esetleges ötéves szerződéséről beszélgettek. A nemzetközi karrier és a szülőföld közötti választás dilemmája hívta életre az „Elmegyek” című dalt, amely életművének egyik legismertebb darabja lett.
Később ez a kompozíció világhírnevet szerzett Sylvie Vartan francia énekesnő előadásában, „Nicolas” címmel.
A művészet kiteljesedése és főbb eredményei
Az 1970-es évek végére és az 1980-as évek elejére Máté Péter munkássága elérte művészi és szakmai csúcspontját. Biztos helyet foglalt el a magyar könnyűzene élvonalában, ötvözve a kifejező énekhangot, a zeneszerzői vénát és a finom hangszerelési érzéket.
1977-ben a Metronóm ’77 fesztiválon második helyezést ért el az „Együttlét” című dallal, megerősítve az ország egyik legerősebb szerző-előadójaként. 1979-ben a Magyar Rádió nívódíjával tüntették ki magas színvonalú előadásmódjáért, 1981-ben pedig a legjobb hangszerelés díját kapta meg egy táncdalfesztiválon. Ezek az elismerések igazolták, hogy zenészként alkotóként és előadóként egyaránt kiemelkedő.
Munkásságának különlegessége volt, hogy leggyakrabban saját műveit adta elő, önmagát kísérve zongorán. Ez a formátum védjegyévé vált: minimalista, mégis érzelmileg telített stílus, ahol a hang és a hangszer egységben létezett. Ez a fellépési mód tette Máté Pétert a magyar popzene egyedülálló alakjává.
A koncerttevékenység mellett aktívan részt vett színházi produkciókban is. Szerepelt a Jézus Krisztus Szupersztár (Jesus Christ Superstar) magyar változatában, ahol 1984-ben Júdás szerepét alakította, bizonyítva drámai képességeit is. Emellett zenét írt Arnold Wesker „A királynő katonái” (The Royal Hunt of the Sun) című darabjához a Madách Színház számára.
Zeneszerzőként Máté Péter a legkülönbözőbb műfajokban mutatkozott be. Dolgozott két musicalen — „Krízis” és „Kaméleon” —, valamint közel 150 dalhoz írt zenét és hat saját albumot jelentetett meg. Hangszerelői megközelítését a részletekre való odafigyelés és az jellemezte, hogy minden dalból kerek, művészi történetet alkosson.
Máté Péter zenéje tovább él. Legismertebb és legkedveltebb művei közé tartozik a „Szélkiáltás”, a „Hazám”, az „Ez majdnem szerelem volt”, a „Hogyha én szél lehetnék”, az „Azt beszéli már az egész város”, az „Elmegyek”, a „Kell, hogy várj” és a „Miért kell, hogy elmenjek?”. Ezek a dalok ma is szólnak a rádiókban és a koncerteken, több generáció zenei emlékezetének részei maradnak.
A zenész magánélete
Hatalmas népszerűsége és a folyamatos közfigyelem ellenére Máté Péter igyekezett magánéletét távol tartani a nyilvánosságtól. Ismert, hogy első felesége Dékány Sarolta énekesnő volt. Fiatalon, karrierjük kezdetén ismerkedtek meg, együtt léptek fel és turnéztak. Házasságuk körülbelül két évig tartott, gyermekük nem született.
Később találkozott Kovács Edittel, aki élete legfontosabb asszonya lett. A közeli ismerősök visszaemlékezése szerint Péter a Fortuna bárban látta meg őt először, Valentin-napon. Edittel tizenöt évig éltek együtt, és a művész halála után Edit soha többé nem ment férjhez.
Ebből a házasságból két lány született — Dorottya, akit a családban Dorkának hívtak, és Edit. Lányai elmondása szerint Péter otthon egyáltalán nem hasonlított drámai dalainak színpadi hőséhez. Vidám, finom humorú emberként emlékeztek rá, aki a családdal töltött ritka órákat igazi ünneppé tudta varázsolni. A folyamatos koncertek és turnék miatt ritkán volt otthon, de igyekezett ezeket a pillanatokat különösen melegséggel telivé tenni.
A család hosszú ideig a zenész szüleivel élt együtt a budapesti Krisztina körúti lakásban. Csak élete utolsó két évében sikerült Máté Péternek külön otthonba költöztetnie családját. Az országos népszerűség ellenére a család anyagi helyzete sokáig meglehetősen szerény maradt.
Az 1980-as évek elején Máté Péter népszerűsége csúcsán volt, a magyar esztrád egyik legkeresettebb előadójának számított. Ugyanakkor meglepően szerény maradt a szakmájához való hozzáállásában: gyakorlatilag minden meghívást elfogadott, beleértve a kis kultúrházakban vagy magánrendezvényeken való fellépéseket is. Számára nem létezett „kicsi” színpad — a zene jelenléte volt a fontos az életében.
Kortársai emlékeztek rá, hogy a koncertek után gyakran nem sietett elhagyni a helyszínt, és képes volt a közönségnek játszani egészen késő éjszakáig, néha hajnalig. Szinte mindig volt nála gitár, így a zene folyamatosan kísérte őt — még ott is, ahol nem volt zongora. Életritmusa rendkívül intenzív volt: sokat dolgozott, keveset pihent, sokat dohányzott és nem vetette meg az alkoholt sem, annak ellenére, hogy gyenge volt a szíve.
A zeneszerző halála és emlékezete
A zenész utolsó napjai is munkával teltek. 1984. szeptember 7-én Hódmezővásárhelyen lépett fel, másnap pedig Mindszenten. Budapestre való visszatérése után, 1984. szeptember 9-én hirtelen elhunyt szívroham következtében. Mindössze 37 éves volt. Nem sokkal halála előtt Péter még felvett néhány dalt magnóra, amelyeket a rajongók a szerző utolsó üzenetének tekintenek.
A zenész temetése szeptember 20-án volt a budapesti Farkasréti temetőben, amely országos jelentőségű eseménnyé vált — tízezrek jöttek el végső búcsút venni tőle.
Máté Péter halála után az érdeklődés munkássága iránt nemhogy csökkent volna, hanem még erősebbé vált. Dalai továbbra is szólnak a rádióban, koncertszínpadokon és kortárs előadók repertoárjában. Az évek során nagyszabású emlékkoncerteket rendeztek a tiszteletére — 2012-ben, 2017-ben és 2022-ben a Budapest Kongresszusi Központban, ahol műveit Magyarország vezető művészei adták elő.
2017-ben, születésének 70. évfordulóján emléktáblát avattak azon a házon, ahol felnőtt. Az ünnepségen a magyar zenei élet képviselői hangsúlyozták, hogy Máté Péter életműve a nemzeti kultúra szerves részévé vált, az „Elmegyek” című dala pedig Sylvie Vartan előadásában bebizonyította, hogy a Magyarországon született zene nemzetközi slágerré válhat.
A zenész emlékezetét állami szinten is ápolják. 2018-ban alapították meg a Máté Péter-díjat — ez egy állami kitüntetés a könnyűzene és a dzsessz területén, amelyet évente ítélnek oda kiemelkedő előadóknak. 2021-ben jelent meg Bauer Barbara „Most élsz – regény Máté Péter életéről és az igaz szerelemről” című könyve, amely az életének és belső világának állít emléket.
Máté Péter az őszinte és érzelemdús zene szimbóluma marad, öröksége pedig nemcsak archívumokban és emlékesteken, hanem az új zenészgenerációk élő előadásaiban is tovább él.
Források:
- https://beatkorszak.blog.hu/2017/02/04/oromzene_egy_eleten_at_mate_peter
- https://cultura.hu/kultura/erdekessegek-mate-peter-eleterol/
- https://mult-kor.hu/magyarorszag-utan-a-vilagot-is-meghoditottak-mate-peter-dalai-20230909
- https://www.nyugdijasbarat.hu/mate-peter-40-eve/
- https://mult-kor.hu/magyarorszag-utan-a-vilagot-is-meghoditottak-mate-peter-dalai-20230909
- https://wmn.hu/kult/53523-a-halala-sokkal-jobban-erdekelte-az-embereket-mint-az-elete–emlekezes-mate-peterre
- https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/mate-peter-vissza-akart-vonulni-halala-elott/9hz48y5
