Budapest számtalan nevezetessége közül különleges helyet foglal el a Magyar Színház – a város igazi kultikus színpada. Ez a színház kiállta az idő próbáját, évszázadokon keresztül a drámai események epicentruma, a kulturális átalakulások tanúja és az új tehetségek bölcsője maradt. Ebben a cikkben a Magyar Színház történetébe merülünk el, feltárva, hogyan formálta a város színházi örökségét, és miként maradt a művészet megkérdőjelezhetetlen szimbóluma az időn át. Olvass tovább a budapest-trend oldalon.
A magyar színjátszás születése
A magyar színház története nem csupán a művészetről szóló elbeszélés, hanem a nemzeti újjászületés és a nyelvért folytatott küzdelem erőteljes szimbóluma is. A XVIII. században, majd később, a reformkorban a színház rendkívüli jelentőséget kapott Magyarországon. Tagadhatatlan kulturális értéke mellett a magyar irodalom és nyelv fejlesztésének, valamint a nemzet politikai törekvései megjelenítésének fő platformjává vált.
Hosszú ideig a színtársulatok főként vándoroltak. Az első hazai magyar színtársulat 1792-ben jött létre. Budán és Pesten (melyek akkor még külön városok voltak) is léteztek színtársulatok, bár állandó épület nélkül. A színészeket gyakran egyetemi hallgatók közül toborozták, ami aláhúzta a nemzeti színjátszás fejlesztése iránti lelkesedést és törekvést.
Jelentős esemény volt az első magyar nyelvű színdarab, amelyet hivatásos magyar színészek adtak elő 1790-ben. A bemutatóra a Budai Várszínházban (Várszínház) került sor. Érdekesség, hogy ezen a színpadon egyre gyakrabban jelentek meg német társulatok is, ami a város jelentős német lakosságával magyarázható.
Igazi áttörést jelentett az ország negyedik, de Pesten az első, kizárólag magyar kőszínházának felépítése. A történelmi eseményre 1837 augusztusában került sor, amikor az Astoria Szálló épületében megnyílt Pest első állandó magyar nyelvű színháza. Bemutató előadása Vörösmarty Mihály „Árpád ébredése” című drámája volt. Ez a pillanat a magyar színházművészet új korszakának kezdetét jelentette, amikor a Pesti Magyar Színház nem csupán kulturális intézménnyé, hanem a nemzeti identitás szimbólumává vált, amely később a híres Nemzeti Színházzá alakult.
A fenséges színház leírása a „Vasárnapi Ujság” hasábjain
1855-ben a „Vasárnapi Ujság” című lap június 24-i számában különleges lelkesedéssel mutatta be az új színházat a nyilvánosságnak. Az épület leírása világos képet ad annak pompájáról és funkcionalitásáról.
A színház egy nagy, téglalap alakú terem volt, amelynek homlokzatát egy fenséges oszlopos tornác díszítette. Bár a homlokzat fülkéit szobrokkal tervezték díszíteni, ez a megnyitáskor még nem valósult meg. A tornácról a látogatók egy tágas előcsarnokba jutottak, ahol pénzváltó pontok is helyet kaptak – kényelmi szempont az utazók számára. Ettől jobbra és balra voltak a földi szinti bejáratok, míg két széles lépcső vezetett a páholyokhoz és a fő nézőtérhez, amely a második emeleten helyezkedett el.
Az igazi pompa a nézőtéren belül tárult fel. A látogatókat lenyűgözte annak gondosan kidolgozott és gazdag szépsége. A termet három sor páholy övezte, szám szerint mintegy 53. Ezeket bíborszínű szőnyegek borították, külső oldalukat pedig bőségesen díszítették aranyozott oszlopok és párkányok. Különleges helyet foglalt el a királyi páholy, amely a színpadtól balra volt. A nézőtér első emeletének közepén egyedi páholyok helyezkedtek el, amelyeket számok helyett betűk jelöltek, ezért „ABC” páholyoknak hívták őket.
Érdekesség, hogy a színház belső tere nem mindig őrizte meg eredeti megjelenését. Minden húsvétkor történtek bizonyos változtatások. Kezdetben minden páholytulajdonos a saját ízlése szerint díszíthette azt, ami a színek sokféleségéhez vezetett: a páholyok lehettek kékek, zöldek vagy pirosak. Létezett egy olyan páholy is, amely hosszú ideig tarkabarka függönyökkel volt berendezve, lehetővé téve a darabot megunó látogatóknak, hogy elhúzzák azokat, és más szórakozásnak hódoljanak. Ez a korabeli színházban uralkodó szabadság és személyes tér légkörét bizonyítja.
A Magyar Színház államosításáról
Egy állandó magyar színház létrehozása Budapesten nem csupán kulturális kezdeményezés volt, hanem a nemzeti identitás kialakulásának is fontos szakasza. 1832-ben Széchenyi István gróf, akit „a legnagyobb magyarnak” neveztek, „A Magyar Színházról” címmel röpiratot tett közzé, amelyben kifejtette gondolatait egy ilyen intézmény szükségességéről. Azt javasolta, hogy a leendő Magyar Tudományos Akadémia épületében helyezzék el. Ez az ötlet széles körben visszhangra talált.
A kor számos kiemelkedő közéleti személyisége támogatta az új színház gondolatát, felajánlva saját elképzeléseiket annak szervezéséről és elhelyezkedéséről. Közöttük volt olyan meghatározó személyiség, mint Katona József magyar drámaíró és Kölcsey Ferenc költő. Lelkesedésük aláhúzta a színház mint a magyar nyelv és kultúra fejlesztésének eszköze iránti tudatosságot.
A klasszicista stílusú épületet Zitterbarth Mátyás magyar építész emelte. Terve az Telepi György színész és drámaíró megváltoztatott tervein alapult. A színház első igazgatója Bajza József költő és kritikus lett, akinek a nevét ma Budapest egyik utcája viseli, volt rezidenciájának tiszteletére.
Már az 1840-es országgyűlésen sorsdöntő határozat született: az intézményt kivonták a megyei ellenőrzés alól, és állami irányítás alá helyezték. Ekkor változtatták nevét Nemzeti Színházra, ami aláhúzta annak össznemzeti jelentőségét.
Megnyitásától kezdve a színház óriási sikert aratott a fővárosban. Repertoárja rendkívül sokszínű volt, magába foglalva drámai műveket, mint például a Hamlet, a Liliomfi, a Bánk bán (Bánk the Palatine), a Sevillai borbély, a Rómeó és Júlia és a Kaméliás hölgy, valamint operaelőadásokat is. Operákat ezen a színpadon 1884 szeptemberéig mutattak be, amikor is Budapesten ünnepélyesen megnyitották az önálló Operaházat, ezzel új korszakot jelezve a zenei művészet fejlődésében Magyarországon.
A Magyar Színház felemelkedései és bukásai az államosítás után
1840-ben kulcsfontosságú esemény történt: az önkéntes adományokból alapított Pesti Magyar Színház állami pártfogás alá került, és új nevet kapott – Nemzeti Színház. Ezt a döntést az 1840. évi XLIV. törvénycikk rögzítette. Az új név először 1840. augusztus 8-án, Erkel Ferenc első operájának, a „Báthory Máriának” a bemutatóján jelent meg a színpadon.
71 évnyi működés után a Nemzeti Színház első épülete 1908-ban bezárt, majd 1913-ban teljesen lebontották. A színtársulat átköltözött a Blaha Lujza téren 1875-ben épült, nagyobb és pompásabb Népszínházba. Ezt a döntést akkor ideiglenesnek tekintették, ám a társulat csaknem fél évszázadot dolgozott ott.
1964-ben a Blaha Lujza téri épületet a metróépítés miatt lebontották. A Nemzeti Színház társulata ismét címet változtatott, ideiglenesen a Thália Színház épületébe költözve. Két év múlva a társulat állandó, bár átmeneti otthona a Hevesi Sándor téri épület lett, amely 1964 és 1966 között nyerte el mai formáját.
Új korszak: A Nemzeti Színház a XXI. században
A hosszas késlekedések és a sikertelen építkezési kísérletek (tenderek 1985-ben és 1987-ben) után az új projektet az 1998-as választások után indították újra. Az új beruházási helyszín a mai Rákóczi híd pesti hídfőjének területe lett.
A Nemzeti Színház új, modern épülete 2002-ben nyílt meg ünnepélyesen. Vele együtt egy új színtársulat is alakult, amely folytatta a Nemzeti Színház hagyományait, azonban már nem állt jogi kapcsolatban történelmi elődjével – a Pesti Magyar Színházzal. Ez a lépés új korszakot jelentett Magyarország fő színpadja számára.
Források: en-academic.com, pestbuda.hu, everything.explained.today, www.hungarianconservative.com
