Lajos Bárdos – zeneszerző, pedagógus, karmester, a 20. századi magyar zene történetének egyik meghatározó alakja. Mesterien vezényelte az együtteseket, olyan kompozíciókat alkotott, amelyek elragadtatták a hallgatóságot – írja a budapest-trend.eu.
Gyermek- és ifjúkora
A leendő zenész 1899. október 1-jén született Budapesten. Édesapja kohómérnök volt, édesanyja, Anna, háztartásbeli. Első zenei élményét anyjának köszönhette, aki tízéves korában hegedűtanulásra küldte. Tizenhét évesen Lajos már egy kamarazenekar tagja lett.
Az iskolai tanulmányai befejeztével a fiatalembert besorozták a hadseregbe. A szolgálat keménynek bizonyult, ezért Lajos úgy döntött, hogy beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetem matematika szakára, hogy leszerelhessen. Miután rájött, hogy ez az út nem neki való, 1919-ben felvételizett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem brácsa szakára. Mivel akkoriban még nem létezett ilyen szak, elutasították. 1920-ban újra beadta a jelentkezését, ezúttal a zeneszerzés szakra, és szerencséje volt: felvették az Albert Siklós által vezetett osztályba. 1921-től Kodály Zoltán tanítványa lett.
Sokoldalú karrier
1925-ben Bárdos zenetanári állást kapott egy középiskolában, és gyorsan kivívta kollégái tiszteletét. 1929-ben meghívták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiára tanítani, ahol gregorián éneket, fúvószenét és vezénylést oktatott. Ugyanebben az időben kinevezték a középfokú zenei képzés tanszékvezetőjévé. 1949-ben a sztálinista rezsim megtiltotta a fúvószene oktatását, ezért Lajost a zenetudomány és zeneelmélet tanszékre helyezték át.
1925-ben Bárdos kórust vezetett a „Cecilia” templomi kórusban. Hamarosan nemzetközi elismerést szerzett, és neves szerzők műveit adta elő. Vezette a „Palestrina” kórust is, amely 1932-ben nagy sikerrel adta elő Stravinsky „Zsoltárszimfóniáját”. 1941-ben a két kórust egyesítették, és létrejött a Budapesti Kórus, amely igazi zenei szenzációvá vált az országban.
Bárdos egyidejűleg vezette a híres koronázási templom, a „Mátyás-templom” kórusát és zenekarát is. Itt vasárnaponként Beethoven, Liszt, Haydn és Schubert miséit adták elő.
Hozzájárulás a zene fejlődéséhez és népszerűsítéséhez
Bárdos egész karrierjét a vokális zenének szentelte. 1931-ben egykori osztálytársával, Julius Kertésszel közösen alapították meg a „Magyar Kórus” kiadót. Ez a havilap friss kottákat közölt karnagyok és kántorok számára. Néhány év múlva egy második lapot is elindítottak, „Énekszó” néven, amely az iskolai zenei oktatás népszerűsítését tűzte ki célul. E vezető folyóiratok 1950-ig, a kommunista rezsim beavatkozásáig lefedték a magyar zene minden szegmensét, amikor is a hatóságok bezárták a kiadót.
Bárdos nagy szerepet játszott a „Singing Youth” mozgalom szervezésében, amelynek célja a diákok zene iránti szeretetének elültetése volt. Az első koncerten, amelyen egyesített kórus is fellépett, nyolc iskola vett részt 1934-ben. Hamarosan más városok és külföldi kórusok is csatlakoztak a mozgalomhoz.
Bárdos hatalmas hozzájárulást tett a Magyar Nemzeti Kórus Szövetség, a Magyarországi Szent Cecília Társaság és a Bartók Béla Kör tevékenységéhez. 1950-től 1957-ig saját pénzéből támogatta őket.
Kodály Zoltán ösztönzésére zenetudományi kutatásokkal is foglalkozott, aki elismerte munkásságának erősségét, tiszta gondolkodását és rendszerezését. Bárdos új terminológiát és meghatározásokat vezetett be a szakirodalomba. Népszerű könyvei közé tartoznak a következők:
- „Franz Liszt, a jövő zenésze”.
- „Írások a népzenéről”.
- „Népzene és Bartók dallamai”.
- „Modális harmóniák”.
- „A természetes hangnemekről”.
- „30 esszé”.
Bárdos művei szorosan kapcsolódtak a zeneoktatáshoz és a kórusvezetéshez. Különös figyelmet fordított arra, hogy a minőségi alkotásokat viszonylag egyszerűen lehessen előadni, figyelembe véve az énekesek véleményét és élvezetessé téve minden vokális szólamot. Körülbelül 800 kompozíciót hagyott hátra.
Zenei karrierje mellett Bárdos jó családapa is volt. Szeretett feleségével tizenegy gyermeket nevelt fel. Lajos 1986. november 18-i halálakor már negyvenhét unokája volt.
