Szabó István neve nemcsak a mozirajongók számára ismert, hanem mindazoknak, akik értékelik a mély tartalommal bíró szerzői filmet. A 20. század egyik legelismertebb magyar rendezője, Oscar-díj és számos európai elismerés birtokosa, Szabó egy olyan generáció hangjává vált, amely átélte a háborút, a diktatúrát és az önkeresést egy új világban. Filmjei összetett erkölcsi dilemmákat, a művészet erejét és a kompromisszumok árát vizsgálják – olyan témákat, amelyek évszázadok óta aktuálisak maradnak. Ebben a cikkben bemutatjuk ennek a világhírű magyar rendezőnek az életét és творчий útját. Tovább a budapest-trend oldalon.
Gyermekkor, háború és identitáskeresés
Szabó István 1938. február 18-án született Budapesten, de élete első hat évét Tatabányán töltötte. Édesapja, idősebb Szabó István, orvosként dolgozott a helyi kórházban. Édesanyja, Vita Mária Edit, polgári családból származott és szintén a kórházban dolgozott. Apai nagyapja, Szabó Ignác, évtizedekig a tatabányai bánya főorvosi tisztségét töltötte be. A 20. század első felében a rendező családja a judaizmusból a katolicizmusra tért át, de ez sem mentette meg őket az üldöztetéstől. Szabó István gyermekkora az ország történelmének egyik legtragikusabb időszakára esett. A Második Világháború, a náci megszállás és az azt követő politikai instabilitás mély nyomot hagyott az életében. 1944 novemberében Dr. Szabó Istvánt és hozzátartozóit koncentrációs táborba internálták.
Az assisi nővéreknek köszönhetően Ulrich Viktor ezredes megszervezte, hogy a leendő rendező édesapját a fővárosi Assisi Szent Ferenc Kórházba helyezzék át, de ő 1945 áprilisában diftériában meghalt, amellyel egy műtét során fertőződött meg. Ezt követően István anyai nagymamájánál élt Ferencvárosban. 1956-ban egy külön lakásba költöztek a budai Németvölgyi úton.
Gyermekként István orvos szeretett volna lenni, azonban tizenhat éves korára eldöntötte, hogy rendező lesz. A középiskola elvégzése után, 1956-ban, jelentkezett és első próbálkozásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Egyetem) filmrendező szakára.
Interjúiban Szabó többször is megemlítette, hogyan kellett fiatalkorában rejtőzködnie családja zsidó származása miatt, és hogyan formálta benne a szeretteiért érzett félelem az erkölcs, a hatalom és az emberi sebezhetőség iránti éles érzékenységet. Ezek a témák később filmjeinek központi elemeivé váltak. Korán felismerte, hogy a művészet az ellenállás egy formája és a múlt traumáinak feldolgozásának módja lehet.
A főiskolai tanulmányok a fiatal István számára mentőövet jelentettek a művészi önkifejezés világába. Itt ismerkedett meg jövőbeli hasonlóan gondolkodó társaival – ugyanilyen fiatal alkotókkal, akik őszintén és mélyen akartak szólni a filmvászonról. Az európai neorealizmus, valamint a 20. századi magyar irodalom hatására Szabó elkezdte kialakítani saját stílusát, amelyben a történelem és a személyes sors drámai, mégis költői narratívává fonódott össze.
Szabó István első munkái
Szabó István már tanulmányai alatt elkezdett forgatni, de első rövidfilmjei elvesztek, köztük egy tízperces némafilm a plakátragasztóról. Egy 1975-ös interjúban a rendező ezt nevezte első munkájának. 1961-ben Szabó elvégezte az egyetemet. Vizsgafilmje, a „Koncert”, díjat nyert az Oberhauseni Nemzetközi Filmfesztiválon.
A diploma megszerzése után Szabó István asszisztensként dolgozott a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban. 1962-ben a rendező a Hunnia Filmstúdióhoz került, ahol közel tíz évet dolgozott. Már korai munkáiban megmutatkozott érdeklődése afelől, hogyan hatnak a politikai és történelmi kataklizmák a személyiségre.
A rendező debütáló filmje, az „Álmodozások kora” (1964), egy félig önéletrajzi alkotás a felnőtté válásról és a generációs kiábrándulásról. A film revelációként hatott a magyar közönség számára. Nemcsak a kritikusok elismerését nyerte el, hanem egy új irányzat kezdetét is jelentette a nemzeti filmművészetben, amely a hivatalos hangvételtől az élet eleven és érzelmes prózája felé fordult.
A nemzetközi áttörés és a „Mephisto”
A világ igazán az 1980-as évek elején kezdett beszélni Szabó Istvánról. 1981-ben rendezte a „Mephisto” című filmet, Klaus Mann azonos című regényének adaptációját. Ez az alkotás nemcsak az európai filmművészet kiemelkedő darabjává vált, hanem az első magyar film lett, amelyet Oscar-díjjal tüntettek ki a legjobb idegen nyelvű film kategóriában (1982).
A „Mephisto” egy művész és a totalitárius hatalom kompromisszumának története. A főhős, Hendrik Höfgen, a náci Németországban emelkedik a karrierlétrán, feláldozva meggyőződéseit a hírnévért. Ebben a filmben Szabó azt a fájdalmas kérdést vizsgálja: szolgálhatja-e a tehetség a gonoszt, ha lemond az erkölcsről? A hős mintha szövetséget kötne az ördöggel – és ezért a lelke elvesztésével fizet. A film főszerepét Klaus Maria Brandauer játszotta. Alakítása igazi diadal volt. Ezzel a filmmel kezdődött a hosszú és gyümölcsöző творчий együttműködés Szabó és Brandauer között.
A „Mephisto” sikere után Szabó nemcsak a magyar, hanem az európai filmművészet kulcsfigurájává vált. Következő filmjei – a „Redl ezredes” (1985) és a „Hanussen” (1988) – szintén kritikai elismerést arattak és Oscar-díjra jelölték őket. Ez a három alkotás Szabó egyfajta „hatalom-trilógiáját” alkotja: azt elemzik, hogyan veszíti el az ember önmagát, alávetve magát a diktatúrának vagy mindenáron elismerésre vágyva.
Érdekes, hogy ezeket a munkáit Szabó szoros együttműködésben készítette nyugat-európai, különösen német és osztrák filmstúdiókkal. Az 1980-as évek Szabó-filmjei nem csupán a múltról szóló drámák. A jelenkor szorongásainak tükörképei, arra való törekvés, hogy emlékeztessenek: a lelkiismerettel kötött kompromisszum előbb-utóbb katasztrófához vezet. Rendezése szigorú, kimért, de nem érzelemmentes. Mesterien teremtett olyan légkört, amelyben a szereplők erkölcsi választás elé kerülnek – és ebből a küzdelemből korántsem mindig kerülnek ki győztesen.
Творчий út és kulcsfontosságú filmek
A „Mephisto” lenyűgöző sikere után Szabó István továbbra is olyan filmeket készített, amelyek mélyen vizsgálják az emberi természetet és a történelmi eseményeket. Munkáit mindig is az összetett pszichológiai dráma és a filozófiai mélység jellemezte, ami Szabót Közép-Kelet-Európa egyik legbefolyásosabb rendezőjévé tette.
1985-ben jelent meg a „Redl ezredes” című film. Ez egy történelmi dráma Alfred Redl, az osztrák-magyar hadsereg kémkedéssel vádolt tisztjének sorsáról. Szabó ismét az erkölcsi választás és az árulás témájához fordul, bemutatva, hogyan rombolja le a hatalmi nyomás és a személyes ambíciók egy ember életét. A film nemzetközi elismerést szerzett és Oscar-díjra jelölték.
1988-ban Szabó bemutatta a „Hanussen” című alkotást, egy életrajzi drámát Erik Hanussen látnokról és illuzionistáról, aki a nácizmus hajnalán kétes hírnévre tett szert és politikai intrikákba keveredett. Ebben a filmben Szabó a tömegek manipulációjának és a misztika történelemben betöltött szerepének témáját vizsgálja, folytatva gondolatait az emberről a totalitarizmus körülményei között. Ezt a német nyelvű filmet, amelynek főszerepét Klaus Maria Brandauer játszotta, Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Emellett bemutatták az 1988-as Cannes-i Filmfesztiválon is.
1991-ben Szabó István leforgatta a „Találkozás Vénusszal” című filmet. Ez a rendező első angol nyelvű vígjáték-drámája. 1992-ben Szabó egy társadalmi drámát mutatott be két orosz ajkú tanárnőről a posztszocialista Magyarországon. Ez az alkotás elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját.
1999-ben Szabó bemutatta a közönségnek „A napfény íze” című filmet. Az alkotás egy zsidó család életét követi nyomon Budapesten a 20. század során, különös tekintettel a háború utáni Magyarországon a zsidósághoz kapcsolódó konfliktusaikra és identitásukra. Ezt a filmet gyakran Szabó egyik legfontosabb művének tartják a „Mephisto” mellett. Számos európai díjat nyert.
Szabó István magánélete
Szabó István nem szeret a magánéletéről beszélni. Annyit tudni, hogy 1961 végén feleségül vette Gyürey Verát, majd a Váci utcai házba költözött, ahol több mint 40 évet élt. A rendező választottja hosszú évekig a József Attila Gimnáziumban tanított. Dolgozott továbbá a Művelődési Minisztériumban és az Országos Pedagógiai Intézetben is. Az 1970-es évek végén Gyürey Vera részt vett új középiskolai tankönyvek kidolgozásában és kiadásában, valamint filmesztétikai műsorokat vezetett az egykori Iskolatelevízióban. Emellett 1985-ben Szabó István felesége a Magyar Filmintézetnél kezdett dolgozni. 1990-ben ő lett az intézmény vezetője, és több mint 20 évig töltötte be az igazgatói posztot.
Egy interjúban Gyürey Vera elmesélte, hogy leendő férjével teljesen véletlenül ismerkedtek meg. Azon a napon volt diplomafilmje, a „Koncert” bemutatója. Több mint 64 éve vannak együtt. Gyürey Vera bevallotta, hogy boldog családi életük titka abban rejlik, hogy mindig támogatták egymást céljaik elérésében, örültek egymás szakmai sikereinek és mindketten dolgoztak a hibákon.
Mi történik most Szabó István életében?
Nyolcvanhét évesen a legendás magyar rendező továbbra is meghatározó alakja az európai és a világ filmművészetének. Korát meghazudtolva még mindig aktív és részt vesz a kulturális életben – mint művész, gondolkodó és saját filmes örökségének őrzője. 2025 tavaszán Szabó Istvánt különleges díjjal tüntették ki a 78. Cannes-i Filmfesztiválon a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért. Az elismerés apropója kultikus filmje, „A napfény íze” felújítása volt, amelyet nagy sikerrel mutattak be a „Cannes Classics” programban. A rendező maga is jelen volt a premieren, és köszönőbeszédet mondott, amelyben meleg szavakkal emlékezett vissza első cannes-i szereplésére több mint 60 évvel ezelőtt.
Bár Szabó már nem forgat aktívan, nem vonult vissza a творчі munkától. Részt vesz saját filmjeinek restaurálási projektjeiben, valamint tanácsokkal látja el a filmtudósokat és levéltárosokat. Kollégái szerint még mindig vannak ötletei új történetekhez, de egészsége már nem teszi lehetővé a teljes körű munkát. Ennek ellenére élénk érdeklődést mutat a filmművészet iránt, és ahogy ő maga mondja, „soha ne mondd, hogy soha”, amikor arról kérdezik, lehetséges-e, hogy visszatér a filmezéshez.
Творчі tevékenysége mellett Szabó továbbra is fontos szerepet játszik az európai film fejlődésében. Az Európai Filmakadémia egyik alapítója, és máig részt vesz annak kezdeményező projektjeiben. A rendező gyakran megjelenik kulturális fórumokon, filmfesztiválokon és vitafórumokon. Ez megerősíti, hogy Szabó az intellektuális és művészi film élő szimbóluma maradt, aki képes a legfontosabb dolgokról beszélni a közönségnek, akár évtizedek múltán is.
Források:
- https://dia.hu/dia-szerzok/szabo-istvan/eletrajz
- https://vassjudit.hu/2024/02/18/szabo-istvan/
- https://port.hu/adatlap/szemely/szabo-istvan/person-1486
- https://hvg.hu/kultura/20160801_Szabo_Istvan_filmrendezo_felesege_Gyurey_Vera_Krisztina_dij
- https://index.hu/kultur/2023/02/18/szabo-istvan-portre-mephisto-oscar-dij-jancso-miklos-klaus-maria-brandauer-udvaros-dorottya-eperjes-karoly/
- https://index.hu/kultur/2023/02/18/szabo-istvan-portre-mephisto-oscar-dij-jancso-miklos-klaus-maria-brandauer-udvaros-dorottya-eperjes-karoly/
