A magyar kommunista rezsim elvárta, hogy a helyi zenekarok nyugodt és „helyes” zenét játsszanak, de a „Beatrice” ennek pontosan az ellenkezőjét tette. Dalaik élesek, őszinték és rendkívül kényelmetlenek voltak a hatalom számára. Felléptek a hazugság, a cenzúra és a félelem ellen, egész stadionokat megtöltve. A hatóságok megpróbáltak harcolni ellenük, mint „a nemzet csótányai” ellen. Üldözték, megfélemlítették, betiltották őket, de vajon segített ez nekik? Tudjon meg többet a „Beatrice” rockzenekarról a budapest-trend.eu oldalon.
A „Beatrice” zenekar születése
A „Beatrice” története szorosan kötődik Csuka Mónikához, egy 1952-ben Zalaegerszegen született lányhoz. Mónika kiskorától kezdve érdeklődést mutatott az éneklés és a hangszeres játék iránt, ezért szülei zenei szakirányú oktatási intézményekbe íratták. Először zenei óvodába, majd zenei általános iskolába, végül pedig a Radnóti Miklós Gimnázium zenei tagozatára járt.
Ez a háttér lehetővé tette Csuka Mónika számára, hogy komolyan elgondolkodjon saját zenekarának megalapításán, amit meg is tett. 1969-ben Mónika felajánlotta nővérének és néhány barátnőjének, akiknek nem volt zenei végzettségük, hogy csatlakozzanak hozzá. Beleegyeztek, és felmerült a kérdés – hogyan nevezzék el a zenekart? Mónika akkori barátja, Novai Gábor, a „Rangers” zenekar tagja sietett a segítségükre. Összekapcsolta a „beat” szót egy női névvel, így jött létre a „Beatrice”.
Így az 1960-as évek végén Magyarországon megalakult az első női zenekar. A „Beatrice” tagjai voltak: Csuka Mónika, Csuka Mária, Nagy Katalin és Hamar Krisztina. Mónika felelt az énekért és a gitárért, Mária a dobokért, Katalin a billentyűs hangszerekért, Krisztina pedig a basszusgitárért. Kezdetben a lányok csak feldolgozásokat adtak elő, többek között Jimi Hendrix „Fire”, a Shocking Blue „Venus” és a Middle Of The Road „Chirpy Chirpy Chip-Chip” című dalait. Később saját dalokat is kezdtek írni.
1970-ben Csuka Mónika és Mária megláttak egy versenyt az Ifjúsági Magazinban: ki tudja jobban megzenésíteni Adamis Anna, az „Omega” zenekar szövegírójának szövegét. Megpróbálták és nyertek, ami után a dalt Komár László, a magyar Elvis Presley adta elő. Eközben a „Beatrice” zenekar a Telefon-gyár helyiségeiben kezdett próbálni és fellépni. A lányok megegyeztek a gyárral: a gyár helyiséget biztosít számukra, cserébe pedig a zenekar egyik tagja ott kezd dolgozni. Ez a „szerencsés” Csuka Mónika lett.
A „Beatrice” zenekar átalakulása
1971-ben Csuka Mónika megismerkedett Nagy Feróval, és a „Beatrice” zenekar átalakulásnak indult. Csuka Mária, Nagy Katalin és Hamar Krisztina elhagyták a zenekart, helyükre több férfi zenész csatlakozott. 1974-ben a zenekar tagjai Csuka Mónika, Nagy Feró, Cziránku Sándor és Barile Pasquale voltak. Mónika felelt az énekért és a basszusgitárért, Feró az énekért, Sándor a gitárért, Barile pedig a dobokért. Ebben az időben a „Beatrice” glam rockot játszott ifjúsági parkokban és klubokban, dalaikat pedig a Magyar Rádió is játszotta.
Ezzel párhuzamosan a „Beatrice” felállása folyamatosan változott, akárcsak a stílusa. Például az 1970-es évek végén csatlakozott hozzájuk Gidófalvy Attila billentyűs, Lugosi László gitáros, Miklóska Lajos basszusgitáros és Donászy Tibor dobos. Ekkoriban Nagy Ferót lenyűgözte az ausztrál „AC/DC” zenekar munkássága, és a „Beatrice”-t a blues-rock irányába terelte. Ennek eredményeként olyan zenekarok dalait dolgozták fel, mint a „Deep Purple”, az „AC/DC” és a „Ramones”, valamint kiadtak számos saját dalt is. Különösen a „Jerikó”, a „Motorizált nemzedék” és az „El-nem-hervadó csillag” (Faded Star) címűeket.
A „Beatrice” a magyar kommunista rezsim nyomása alatt
Az 1970-es évek végére a „Beatrice” Magyarország legnépszerűbb zenekarai közé tartozott – a „P. Mobil” és a „Hobo Blues Band” mellett. Olyan nagy befolyással bírtak, hogy aggodalmat keltettek a magyar kommunista rezsimben, amely lejárató kampányt indított ellenük. A médiában elmarasztaló cikkek jelentek meg. A „Beatrice”-ről azt írták, hogy tagjai obszcén nyelvezetet használnak, megrontják a fiatalságot, ők „a nemzet csótányai”, és általában véve punkok! Az utóbbi valószínűleg a legsúlyosabb vád volt.
Úgy tűnhet, mi rossz van abban, ha valaki punk zenét játszik? Azonban ez a zene a „burzsoá” Nyugatról származott, amellyel a kommunista rezsim ellenséges viszonyban állt. Tehát „destruktívnak” számított a szocialista tábor országai számára. Ezért, amikor a koncertszervezők tudomást szereztek a „Beatrice” és a punkok közötti feltételezett kapcsolatról, tömegesen kezdtek elhatárolódni tőlük. Ami ironikus, hiszen a 20. század 70-es éveinek végén a punk-rock még nem tudott áthatolni a „vasfüggönyön” Magyarországra. A „Beatrice” tagjai egyszerűen nem is tudtak róla.
Az ilyen nyomás ellenére az előadóknak időről időre sikerült koncerteket tartaniuk. Tisztában voltak vele, hogy figyelik őket, és ez észrevehető volt. Egyszer öt vagy hat rendőr jelent meg egy koncerten, ahol a „Beatrice” a „Térden állva” című dalt játszotta. A dal arról szól, hogy az előadóknak van egy bátor gondolatuk, de még nem állnak készen arra, hogy kimondják, ezért arra kérik azokat, akik megértették őket, hogy térdeljenek le. Idővel ez hagyománnyá vált a rajongók körében, de a rendőrök erről nem voltak tájékoztatva. És amikor mindenki letérdelt, ők állva maradtak, várva a további „fentről” érkező utasításokat.
Különösen nehezen zajlottak a „Jerikó” című dallal tartott koncertek a következő okok miatt. Először is, a dal egy támadásra való felhívással kezdődik, ami nem felelt meg Magyarország akkori politikai napirendjének. A kommunista rezsim azt állította, hogy minden erejét a szocializmus építésére fordítja, és kategorikusan ellenzi a háborút. Ennek megfelelően nem engedhette meg, hogy a magyar előadók szabadon énekeljenek ilyesmit. Másodszor, a dal a bibliai város elestéről szólt. „Jerikó, Jerikó – fala rég leomlott. Jerikó, Jerikó – a dicsőség gyorsan múlik”, ami a kommunista rezsim jövőbeli összeomlására utalhatott.
A zenekar tagjait őrizetbe vették, házkutatást tartottak náluk, kihallgatták őket, sőt néhányukat meg is verték, hogy hagyjanak fel „destruktív” tevékenységükkel. Azonban az előadók az utolsó pillanatig kitartottak: amíg a zenei közösség el nem árulta őket. 1981 márciusában a Zenész Szakszervezet nem hívta meg a „Beatrice”-t a szakszervezeti szuperkoncertre, ahol az összes népszerű magyar rockzenész fellépett. Erre válaszul Nagy Feró bejelentette a zenekar feloszlását.
A „Beatrice” újjászületése
Az 1980-as évek végére a politikai légkör fokozatosan enyhült, új lehetőségeket nyitva a korábban marginalizált zenészek számára. 1987-ben Nagy Feró újjászervezte a „Beatrice” zenekart, amely visszanyerte népszerűségét. Az 1988-as „Gyerekkorunk Lexikona” című albumuk, majd az 1991-es „Utálom az egész XX. századot” című albumuk nemcsak zeneileg, hanem szimbolikusan is jelentős alkotások voltak.
A rendszerváltás idején a zenekar a kommunista múlttól való elszakadás, egy új korszak előérzetének és az ezzel járó feszültségeknek a hangjává vált. „A 8 órás munka” című daluk szinte himnuszként funkcionált: egyszerre volt ironikus és realisztikus ábrázolása a kelet-európai munkásosztály életének.
A kilencvenes évek második felében a „Beatrice” új kihívásokkal nézett szembe. A rockzene elvesztette korábbi politikai töltetét, és kénytelen volt alkalmazkodni a piaci gazdasági viszonyokhoz. Ebben a környezetben Nagy Feró politikai tevékenysége is nagy visszhangot keltett. 1996-ban a zenekar újra megalakult „Új Beatrice” néven, de az új felállásnak már nem sikerült megismételnie az előző évtized sikereit.
