A 20. századi európai színháztörténetben vannak olyan alakok, akiket lehetetlen az idők kontextusán kívül vizsgálni – és Major Tamás pontosan közéjük tartozik. Nemcsak kiemelkedő színész és rendező volt, hanem egy olyan személyiség is, aki közel két évtizeden át meghatározta az ország főszínpadának – a budapesti Nemzeti Színháznak – az arculatát. Neve a mélyreható változások korszakához fűződik, amikor a színház már nem csupán művészet, hanem az állami ideológia része lett. Bővebben erről a budapest-trend oldalán olvashatnak.
Major tudott sokoldalú lenni: a színpadon precíz, intellektuális, néha hideg és ironikus színész; a színfalak mögött pedig kemény adminisztrátor és stratéga, aki az új színházi rendet építette. Karrierje a meredek felemelkedés, a művészi kísérletek és a hatalommal kötött nehéz kompromisszumok története. Éppen ezért máig a magyar kultúra egyik legtöbbet vitatott alakja maradt.
Gyermekkor és az út a színházig: Újpesttől a színpadig
Major Tamás 1910. január 26-án született Újpesten, egy katolikus kisnemesi családban. Édesapja, Major-Maróti Gyula tasnádi királyi műszaki számellenőr volt, édesanyja, Papp Mária Róza Krisztina pedig verseket és színdarabokat írt, valamint aktívan részt vett a város kulturális életében. Édesanyjának köszönhetően, aki ifjúsági előadásokat szervezett és kapcsolatot tartott a Nemzeti Színház vezetőségével, Tamást már gyermekkorától fogva körülvette a művészet.
A középiskola felsőbb osztályaiban tanára, Setéy Endre kérésére a leendő színész verseket kezdett szavalni az iskolai ünnepségeken. 1927-ben érettségizett az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd Farkas Imre „Az iglói diákok” című énekes vígjátékában debütált a színpadon, Petky Pál szerepében a Városi Színházban.
1930-ban Tamás befejezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Akadémián, és ösztöndíjat kapott a Nemzeti Színházba. Már hallgatóként is részt vett a színház előadásaiban, a diploma megszerzése után pedig ösztöndíjas, majd később a társulat teljes jogú tagja lett. Ezzel egy időben folytatta tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia szakán.
Major színházi tanulmányait gyakorlattal egészítette ki: az 1930-as években Várkonyi Zoltánnal közösen lefordította magyarra Molière „Tudós nők” című drámáját. 1935-ben édesanyja és Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója támogatásának köszönhetően Tamás ösztöndíjat kapott a Budapesti Színiakadémián, és a társulat állandó tagjává vált.
Első szerepek és a színészi stílus kialakulása
Major Tamás színházi karrierjének kezdete nem volt könnyű: az első években csak kisebb szöveges szerepeket kapott – pincér, hordár, második lovag és hasonlók. Az igazi sikert 1938-ban Molière „Tartuffe” című darabjának címszerepe hozta meg számára, amely lehetővé tette a kritikusok és a közönség számára, hogy először értékeljék tehetségét. Hamarosan jelentősebb munkák is követték: Caliban „A vihar”-ban, Krogstad a „Nórá”-ban és Shylock „A velencei kalmár”-ban. Ezek a szerepek megerősítették hírnevét mint országos jelentőségű színész.
Major első mentora Sugár Károly volt, aki a színészmesterség alapjaira, az átváltozás művészetére és a színpadi cselekvésre tanította. Sugár az első világháború alatt orosz hadifogságba esett, ahol megismerkedett a bolsevik eszmékkel, ami később a fiatal Tamásra is hatással volt. Mentorának köszönhetően Major megtanulta megfigyelni a társadalmi folyamatokat, és érdeklődni kezdett a budapesti munkástüntetések iránt.
Idővel Tamás látogatni kezdte a Simplon Kávéházat – a baloldali művészek népszerű találkozóhelyét –, ahol megismerkedett Reinitz Bélával. Ő volt az, aki megzenésítette Ady Endre forradalmi verseit, és megismertette Majort József Attila költészetével. A radikalizálódott fiatal színész 1934-ben Párizsba utazott, ahol tapasztalatokat szerzett a francia színházban, elsősorban Louis Jouvet művészetével és a klasszikus francia komédiával kapcsolatban.
Szociáldemokrata baráti körén keresztül Major megismerkedett Losonczy Gézával, majd Ujhelyi Szilárddal és Kállai Gyulával. Az ő unszolásukra lépett fel először egy irodalmi rendezvényen a Páncélosok nevű csoport tagjaként.
1938-ban Major Tamás elkezdett együttműködni a Hont Ferenc által alapított Független Színházzal.
Politikai tevékenység és szerepe a színházban
Major Tamás politikai élete szorosan összefonódott színházi karrierjével. Már 1934-ben, párizsi útja után közeledett a baloldali mozgalmakhoz, és részt vett legális, félig legális és illegális irodalmi esteken. A fiatal színész fellépett a vasipari munkások szakszervezetének délutáni koncertjein, a klasszikus magyar költők estjein a Vigadóban, és csatlakozott a Hont Ferenc vezette baloldali színházi mozgalomhoz.
Major aktívan részt vett a Független Színház előadásaiban a Zeneakadémia kistermében. Ebben az időszakban alakult ki rendkívül intellektuális, ironikus versmondó stílusa. 1942-ben Gyuri Duda álnéven Honttal közösen lefordította és színpadra állította Molière „Dandin György” című drámáját. A darabot a hatóságok a nyilvánvaló politikai felhang miatt betiltották, ami csak tovább fokozta Tamás vágyát, hogy a színházművészetet a társadalmi és politikai kritikával ötvözze.
Magyarország 1944-es német megszállása után Major kénytelen volt illegalitásba vonulni. Egyes források szerint 1943–1944-ben belépett az illegális Magyar Kommunista Pártba. Maróti Gábor álnéven részt vett az ellenállási mozgalomban: röplapokat nyomtatott, iratokat szerzett be az üldözötteknek, és kapcsolatot tartott fenn Péter Gábor pártösszekötővel.
A szovjet hadsereg megérkezésével 1945 januárjában Major Tamás részt vett a Szabad Színészek Magyar Szakszervezetének megalapításában, májusban pedig megválasztották a szervezet színészi csoportjának vezetőjévé. 1945 áprilisában bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe a Magyar Kommunista Párt képviselőjelöltjeként, és továbbra is képviselte a pártot a parlamentben 1949–1953 és 1958–1971 között.
Miután az ország ténylegesen szovjet befolyás alá került, Major elfoglalta a Nemzeti Színház igazgatói posztját. Ő maga is azt állította, hogy senki sem nevezte ki hivatalosan. A színész így nyilatkozott: „Mindenki természetesnek vette, hogy idejövök, és átveszem az irányítást a színház felett.” Vezetése alatt a színház komoly reformokon esett át: új színészek váltották fel a régi vezetést, a repertoár pedig a klasszikus műveket és a társadalmi-politikai üzenettel bíró előadásokat ötvözte.
Major aktívan bevonta a munkásrétegekből származó közönséget: a színház fellépett Kispesten, Pécsen, Szegeden, az óbudai gázgyárban, a tatai bányászoknál és a MÁV vasúttársaság műhelyeiben. Létrehozták a „Nemzeti Színház Munkásbarát Körét”, amelynek résztvevői ingyenesen látogathatták az előadásokat és részt vehettek a színházi szemináriumokon.
Bár Majort gyakran kritizálták a színház „pártossága” miatt, ugyanakkor ellenállt az elcsépelt szovjet művek bemutatásának, és fenntartotta a magas művészi színvonalat. Ő maga így fogalmazott: „Ha egy színház nem foglalkozik politikával, akkor az nem színház. Ha elkötelezett vagyok a hivatásom iránt, akkor még nagyobb szenvedéllyel és lelkesedéssel kell politizálnom.”
Rendezői tevékenység, filmművészet és pedagógiai örökség
Major Tamás nemcsak kiemelkedő színész volt, hanem jelentős rendező és pedagógus is. Színházi látásmódja az emberi pszichológia mély megértését ötvözte a társadalmi üzenettel, munkastílusát pedig a színészek alapos felkészítése és a produkció részleteire való odafigyelés jellemezte. Már az 1940-es években is aktívan foglalkozott rendezéssel, kísérletezve a klasszikus és a kortárs repertoár formáival.
Igazgatói posztjáról való felmentése után Major Tamás főrendezőként továbbra is a Nemzeti Színház kulcsfigurája maradt. Aktívan részt vett a színház előadásaiban és repertoárjában, a rendezést pedig a színészi munkával ötvözte. A jelentős produkciók közé tartozik Shakespeare klasszikus drámáinak interpretációja, különösen „A téli mese”, amelyet a hagyományos szöveg és a kortárs színpadi értelmezés szerves egységeként mutatott be.
Major Tamás aktívan részt vett a pedagógiai tevékenységben is: a „Nemzeti Színház Munkásbarát Köre” keretében színházi szemináriumokat, mesterkurzusokat és délutáni előadásokat tartottak, ahol a leendő színészek a gyakorlatban sajátíthatták el a drámai mesterséget. Tanítványai között voltak olyan színészek is, akik később a 20. századi magyar színház meghatározó alakjaivá váltak.
Major a klasszikus színdarabok fordításával és adaptálásával is aktívan foglalkozott. Kollégáival együtt fordított Molière-t, Shakespeare-t és Ibsent, ami lehetővé tette a magyar közönség számára, hogy a világirodalom legjobb műveit hiteles művészi formában ismerje meg. Rendezéseit nemcsak a színészi játék mestersége, hanem a szigorú rendezői logika, az átgondolt plaszticitás és a színpadi ritmus is jellemezte.
A Nemzeti Színházba való visszatérése után Major, Gobbi Hildával együtt szerződést kötött az újonnan alakult Katona József Színházzal. Itt játszotta el 1982-ben utolsó nagy szerepét – Spiró György „Az imposztor” című drámájának főszereplőjét. Spiró részben az idős Major alakjáról mintázta Bogusławski karakterét, maga a szerep pedig színpadi karrierjének csúcspontját jelentette.
A színház mellett Tamás a moziban és a televízióban is jelentős nyomot hagyott. Emlékezetes alakítást nyújtott Albert inas szerepében „A tizedes meg a többiek” (1965) című groteszk vígjátékban, valamint Kölcsey Ferenc szerepében az „Erkel” (1952) című életrajzi filmben.
Különleges helyet foglal el a színész részvétele az első magyar egész estés televíziós filmben – Stefan Zweig „Sakknovella” (1959) című művének adaptációjában, ahol Dr. von Becket alakította. 1984-ben Major mondta el a Hobo Blues Band „Vadászat” című albumának prológusát.
Elismerés és emlékezet
Major Tamás 1986. április 13-án hunyt el Budapesten, 76 éves korában. A tekintélyes Nemzeti Sírkertben, a Kerepesi temetőben (ma Fiumei úti sírkert) helyezték örök nyugalomra. A temetésen hivatalos személyek is jelen voltak: Vajda György művelődésügyi miniszterhelyettes az uralkodó párt, az MSZMP Központi Bizottsága és a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében, a magyar színésztársadalom képviselői, köztük Jászai Mari-díjas színészek, Csiszár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, valamint diákok és kollégák.
2001-ben Major Tamás sírját védett történelmi területté nyilvánították, és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság oltalma alá helyezték.
A nagy színész tiszteletére 2002-ben a Nemzeti Színház parkjában felállították egész alakos bronzszobrát. Márton László szobrászművész Majort egyik legkiemelkedőbb szerepében – III. Richárdként ábrázolta William Shakespeare azonos című drámájából.
Major Tamás érdemeinek elismerése jelentős volt. A színész a Berlini Művészeti Akadémia tagja volt, és számos hazai és nemzetközi díjat kapott. A legfontosabbak közül néhány:
- Budapest Székesfőváros ösztöndíja (1935).
- Kossuth-díj (1948 és 1955).
- Kiváló művész cím (1950).
- SZOT-díj (1970).
- Pro Arte Budapest díj (1975).
Ezenkívül számos állami érdemrendet és kitüntetést is kapott.
Major Tamás öröksége a magyar kultúra fontos része marad. A színházhoz való hozzáállása – a magas szintű mesterségbeli tudás, a társadalmi felelősségvállalás és az intellektuális mélység ötvözése – továbbra is hatással van a színészek és rendezők új generációira, bár politikai tevékenysége máig éles vitákat vált ki.
Források:
- https://www.kommunizmuskutato.hu/eletrajzok/major-tamas
- https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2010/01/100-eve-szuletett-major-tamas
- https://www.ujsagmuzeum.hu/major-tamas/
- https://papageno.hu/featured/2019/01/major-tamas-akinek-eletet-a-szinhaz-es-a-politika-hatarozta-meg/
- https://nullaev.hu/hu/major-tamas
- https://www.nevpont.hu/palyakep/major-tamas-2794f
- https://cultura.hu/kultura/major-tamas-110-eve-szuletett/
- https://port.hu/adatlap/szemely/major-tamas/person-5325
- https://nullaev.hu/hu/major-tamas
- https://wmn.hu/kult/52145-udvari-bolondnak-szulettem-de-kiralynak-kellett-lennem–110-eve-szuletett-major-tamas
